Skip to content

Alapítványunkról

Bohus - Lugossy életmű

Bohus Zoltán és Lugossy Mária életműve az egyetemes művészettörténet része. Alkotásaik és oktatói tevékenységük összeköti a kontinenseket és generációkat az Amerikai Egyesült Államoktól Európán át Japánig.

Bohus Zoltán 1966-ban, Európában az elsők között, Magyarországon elindította a felsőfokú üvegművészeti oktatást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen Budapesten, ahol 44 éven keresztül, egészen 2010-es nyugdíjazásáig üvegművészek generációit nevelte ki, ezért a szakma a “magyar kortárs üvegművészet atyjaként “ tartja őt számon.

Első nagy nemzetközi sikerét 1979-ben érte el, amikor a new yorki The Corning Museum of Glass “New Glass” című utazó kiállításon való részvételre kiírt pályázatán több ezer alkotásból az ő Spatial Spiral című üvegszobrát választotta ki a független nemzetközi szakértőkből álló bizottság a legjobban sikerült műnek, melyet a múzeum meg is vásárolt saját gyűjteménye számára. Ez volt az a művészettörténetileg is meghatározó momentum, amikor a kortárs magyar üvegművészet belépett a nemzetközi élvonalba, innentől folyamatosan érkeztek e meghívások a nemzetközi kiállításokra, szimpozionokra, workshopokra világszerte. Az elért sikereket és lehetőségeket igyekezett kiterjeszteni legtehetségesebb tanítványaira, akiknek alkotásait saját kezűleg fotózta, megküldte az invitáló galériáknak, múzeumoknak és műgyűjtőknek, mely által az egész magyar kortárs üvegművészetet igyekezett hozzájuttatni a nemzetközi jelenléthez, ismertséghez, sikerekhez, műtárgy vásárlásokhoz. Rendszeresen oktatott a Pilchuck Glass School-ban Seattle-ben, Németországban a Glasmuseum Frauenauban, Novy Borban Csehországban, Sars-Poteries-ben Franciaországban, Japánban, Spanyolországban, Portugáliában és Nagy Britanniában. Alkotásai a világ legrangosabb magán és közgyűjteményeit gazdagítják. Számos nemzetközi és magyar nagydíjat, kitüntetést kapott 2017-ben bekövetkezett haláláig.

Lugossy Mária ötvösművészként diplomázott, már pályafutása legelején, az egyetem elvégzése után jelentős megbízásokat kapott köztéri, jellemzően krómacélból készült óra szoborművek és épület homlokzati műalkotások kivitelezésére, főként Budapesten. Bohus Zoltánnal az egyetemen ismerkedett meg, 1970-ben kötöttek házasságot, majd közös műtermükben egymás mellett alkottak. Lugossy figyelme hamarosan a fém-plexiüveg, majd az üveg megmunkálása felé fordult, melyben férje, Bohus Zoltán egyetemi oktatói és mentori tapasztalata segítette őt.

Lugossy Mária üvegszobrászként teljesedett ki alkotói munkásságában, pillanatok alatt nem csak megtanulta a hideg üveg megmunkálásának technikáit, hanem olyan, addig még sosem látott merész és innovatív, korát meghaladó vérbeli szobrászi attitűddel hozta létre szobrait, mellyel üstökösként robbant be az európai, amerikai és japán üvegművészeti elitbe. A világon elsőként addig elképzelhetetlen anyagtársításokat valósított meg jellemzően nagyméretű szobraiban, mint az üvegbe foglalt emberi arcot és testrészeket bronz és vas öntvények formájában.Üveg szobraiba olykor optikai üveglencséket épített, melyekben higany ringatózott, számos szobrának felületkezelésében pedig a homokfúvás technikáját alkalmazva lágy organikus felületeket, természeti jelenségeket, mint az óceán és tengerek hullámzása tudott megjeleníteni. Sorozatosan nyerte el a nemzetközi üvegművészeti nagydíjakat Japánban, ahol számos alkotása szerepel múzeumokban, de ugyanígy Európában is, mint a Musée de Louvre Párizsban, a MUDAC-ban Lausanne-ban Svájcban, Kunstpalast Düsseldorf-ban Németországban, Amerika legjelentősebb múzeumaiban mint a The Corning Museum of Glass, Detroit Institute of Art, Nagy Britanniában a The British Museumban és további gyűjteményekben.

Küldetésünk

A Bohus–Lugossy Alapítvány azzal a küldetéssel jött létre 2020-ban, hogy Bohus Zoltán (1941–2017) és Lugossy Mária (1950–2012) üveg szobrászművészek szellemi, tárgyi, oktatási és mentorálási hagyatékát örökségként éltesse tovább, valamint azért, hogy a kortárs magyar üvegművészetet a magyar nemzeti kulturális identitástudat részévé emelje.

Térspirál – Európai Kortárs Üvegművészeti Múzeum 

A célok elérése érdekében az alapítvány alapítója és kuratóriuma abszolút célként tűzte ki egy újépítésű, európai kitekintésű, világszínvonalú üvegművészeti múzeum megalapítását, melynek építészeti formavilágát Bohus Zoltán és Lugossy Mária művészete inspirálta. A múzeum konceptuális építészeti terve 2019-ben a LAB5 építészirodával együttműködésben elkészült, a Modellab által kivitelezett 1:100 építészeti makettje 2020. szeptemberében került először bemutatásra az Ybl Budai Kreatív Házban megrendezett alapítvány indító GENEZIS című kiállításon. 

 

Életmű és hagyaték gondozás
Bohus-Lugossy Gyűjtemény és Archívum

Bohus Zoltán és Lugossy Mária megőrizte minden egyes alkotói periódusuk legjobban sikerült alkotásait, így egy közel száz darabból álló Bohus-Lugossy Gyűjteményt hagytak az utókor számára. 

Megőrizték alkotásaik tervrajzait és kapcsolódó gondolataik kézírásos dokumentumait, professzionálisan fotó dokumentálták műveiket és kiállításaikat, megőrizték egyéni és csoportos kiállításaik katalógusait, gyűjtötték a sajtómegjelenéseket.

A Bohus-Lugossy Gyűjtemény őrzését, állagmegóvását és kutathatóságát a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum biztosítja, bemutatását és publikációit Bohus-Lugossy Alapítvánnyal szakmai együttműködésben szervezi.

A Bohus-Lugossy Archívum a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) gondozásába került ajándékozási szerződéssel 2023-ban, ahol az archív anyagok állagmegóvása, digitalizálása és katalogizálása által már elérhető és kutatható a két életmű.

 

Életmű könyvek

Bohus Zoltán és Lugossy Mária teljes életművét bemutató két kiadvány előkészítés alatt áll, terveink szerint 2027 év folyamán kerül bemutatásra.

Kiállítások és szakmai együttműködések

Bohus Zoltán és Lugossy Mária alkotói tevékenységével, nemzetközi sikereivel, hazai és nemzetközi oktatói és mentori tevékenységével megalapozta a kortárs magyar üvegszobrászat nemzetközi hírnevét és sikereit. 

A Bohus-Lugossy Alapítvány feladatának tekinti a két alkotó nevével fémjelzett és világhírnévre emelt kortárs magyar üvegművészeti szakma egészét képviselni, presztízs értékű helyszíneken és alkalmak keretében bemutatni a széles hazai és nemzetközi közönségnek. 

Stratégiai kommunikációs és PR tevékenységével, rangos kulturális intézményi együttműködésekkel, kormányzati és vállalati támogatói együttműködésekkel, projekt finanszírozással széleskörű ismertséget és elismertséget, rangot kíván adni a kortárs magyar üvegművészet és alkotói számára.


Miért fontos az alapítvány munkája?

Bohus Zoltán és Lugossy Mária életműve az egyetemes művészettörténet része. Alkotásaik és oktatói tevékenységük elindította, megalapozta a mai magyar kortárs üvegművészetet. Alkotásaik jelenléte a világ legrangosabb magán -és közgyűjteményeiben, tanítványaik és mentoráltjaik munkássága ma is összeköti a kontinenseket és generációkat az Amerikai Egyesült Államoktól Európán át Japánig.

Alkotásaik egyszerre őrzik a klasszikus szobrászat hagyományait és nyitnak új perspektívákat a kortárs vizuális kultúrában. A két művész munkássága arról tanúskodik, hogy a művészet képes hidat építeni múlt és jelen, a hagyomány és az innováció között.

 

Jövőképünk

A Bohus–Lugossy Alapítvány egy olyan nyitott kulturális intézményként kíván működni, amely nem csupán a múlt megőrzésére törekszik, hanem aktívan alakítja is a jelen művészeti diskurzusát. Hiszünk abban, hogy a két művész hagyatéka olyan inspirációs forrás, amely új gondolatokat és bátor alkotói kísérleteket hív életre a jövő generációiban.

Projektek

2024.11.24 -12.18.

A tűz művészete –  török hatások a magyar üveg-és kerámia művészetben
Magyar-Török Kulturális Évad 2024 kiemelt zárórendezvénye
Isztambul, Törökország

2024.09.12.

Millenniumi Emlékmű (Lugossy Mária, 2001) újra avatása
Szabadság tér, Veszprém

2024.09.11-10.31.

Lugossy Mária RETROSPEKTÍV kiállítása
Dubniczay-palota, Várgaléria, Veszprém

2023.09.2. és 2023.09.11.

Glass Art NOW!  A magyar üveg 1000 éve
Veszprém EKF szakmai napja
Ateneo Veneto, Velence, Olaszország

2023.09.9-17.

The HUB  – 7. The Venice Glass Week
A Bohus-Lugossy Alapítvány bemutatja: Lukácsi László, Gáspár György, Korodi Zsuzsa, Sipos Balázs művészetét
Palazzo Loredan, Velence, Olaszország

2022.11.25-12.9.

Glass Art NOW! Csoportos magyar üvegművészeti kiállítás 1950-2022
Iparművészeti Múzeum, Belgrád, Szerbia

2020-2022.

ENSZ 2022 az Üveg Nemzetközi Éve – Magyarország Hivatalos Szervezőpartnere

IYOG 2022 Nemzetközi Szervező – és Felügyelőbizottsági Tag (2020-2022)

ICOM Glass // MUSEUMS, ART & HISTORY nemzetközi munkacsoport tag (2022)

2022.10.03.-09.

HFDA // 360 Design Budapest // INSIDE ART Konferencia // szakmai együttműködő partner

2022.09.22-24.

S/ALON Budapest Lakástrend kiállítás szakmai együttműködő partner

2022.06.23-25.

Múzeumok Éjszakája // Mobil Üveghuta Program // Hősök tere // Műcsarnok

2022.04.09.- 09.04.

ENSZ 2022 Az üveg nemzetközi éve

Közös Tér II. Ipar -és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 
szakmai együttműködő partner

2020-2021

Kormányzati Előterjesztés a Magyar Művészeti Akadémiával együttműködésben “A magyar üvegművészet kiemelkedő értékeinek megőrzéséről és a Térspirál Projektről” 

2020.09.25-10.11.

GENEZIS

Bohus Zoltán és Lugossy Mária üvegszobrai utoljára Magyarországon 

Ybl Budai Kreatív Ház, Budapest

További kérdése van?

Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur xcepteur sint.